Sam pokoli emlékeinek a története lezárult?
Nem. Sam a fináléban összeszedte minden erejét, hogy segítsen bátyjának. Sokat felhasznált pusztán azért, hogy a végső jelentben felálljon (amikor megpróbált Deant menteni Castieltől). Ezért fizetni fog a 7. évadban.
Most, hogy Misha Collins nem szerepel annyit, mint régen, hány epizódot fogunk látni Castiellel?
Ezt a kérdést nem tudom úgy megválaszolni, hogy közben ne mondjak el túl sokat. Az első részben láthatjuk, de nemcsak ebben. Sosem kedveltünk annyira egy olyan szereplőt, mint Castielt, illetve Mishát. A Supernaturalban a karakterek hosszú idő óta jönnek-mennek, kivétel Jared és Jensen.
Castiel számára ez mit jelent?
Nem mondhatok el túl sokat, de azt elárulhatom, hogy azt szeretnénk, hogy nem sokkal az évadpremier után folytatjuk. Elmondjuk, hogy Cas mit tervez Deannel, Sammel, Bobbyval és Crowley-val.
Ez nem sok jót sejtet.
Mi azt mondjuk, hogy Castiel nem gonosz. Megváltozott. Talán nem olyan jó, de nem is ördögien gonosz.
Balthazar és Crowley szereplése még több szellemességet tettek hozzá a sorozathoz. Valóban halott Balthazar? Crowley visszatér?
Cas valóban megölte Balthazart, hiszen leszúrta az angyalölő késsel. De ez a Supernatural. Gyakran hozzuk vissza a halott személyeket, és megkedveltük a halott angyalt. És igen, Crowley visszatér.
Az új évad története lesz, hogy mi folyik a Mennyben?
Elhoztuk az Apokalipszist (5. évad), majd a polgárháborút (6. évad). Nagy mennyei történetek voltak. A 7. évadban az foglalkoztat minket, hogy mi történik a Földön.
Samnek és Deannek sok dolga lesz?
Igen. Új lényekkel kell foglalkozniuk. Visszahozunk néhány kedvencet és hozunk újakat. A világ telis tele van szörnyekkel, démonokkal és bosszúálló szellemekkel. Mindig van megölnivaló a fivéreknek.
Például?
Emberevő szörnyek. Épp most hallottam olyan lényt, aki nem szép dolgokat művel. De lesznek szellemek, látnokok és médiumok is.
Dean exszerelme, Lisa és Ben megadták Deannek valamit, amire mindig is vágyott: normális élet. Most Dean kitöröltette az emlékeiket, a fiúknak már nem is jár a boldogság és a szerelem?
Véleményem szerint Dean számára nem ez volt a teljes boldogság. Továbbá kétlem, hogy ez a mondat igaz a fiúk további életére.
Megöltetek, száműztetek mindenkit (Bobbyn kívül), aki fontos volt a Winchestereknek. A show utóbbi időben egy kicsit nyomasztó lett. A 7. évadban lesz boldogság?
Volt sötétség mindig is a sorozatban. A következő évadban egy boldogabb történetszál jön. Érzelmesek vagyunk, de készen állunk a váltásra.
Ez frissítést vagy régi karaktereket jelent?
Láthattuk a múltból is - élőket vagy halottakat. És néhány új, visszatérő szereplőkben is gondolkodunk.
Sam és Dean féltestvére, Adam visszajön? Űgy tűnik, ő a Pokolban szenved.
Van pár ötletünk. Sokan kérdeznek róla, és ígérem, nem felejtük el.
És utoljára: mire számítsunk az Impalával kapcsolatban?
Nos, mikor néztük, fejjel lefele volt. De sok millió darabban kéne lennie, hogy Dean össze ne rakja.